Lehet valami közismert és ismeretlen egyszerre? Lehet! Itt van például a jó öreg kékfrankos. Nagy spíler ám: nem is gondolnád, de ott van mindenhol. Nagyüzemi reduktív vagy kézműves hordós? Benne van! Birtokbor, bikavér, dűlőszelektált, limitált széria? Benne van! Barrique-olt? Primőr? Rozé vagy vörös? Tudja, tudja és tudja!

 

Senki nem vonja fel a szemöldökét, ha kékfrankost lát. Mindenki kóstolta már, mindenhol ott van. Mégis: mikor hallottál olyat, hogy valakinek ez a kedvence, hogy soha ki nem hagyná, hogy a kékfrankos-kékfrankos-de csodás? Én még senkitől sem hallottam ilyet. Mi a helyzet akkor ezzel a fajtával? Ha senki sem rajong érte, miért termesztenek belőle ilyen sokat? Megvan az oka ennek is, annak is.

Mindenek előtt, amit tudni kell róla:

  • Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén mindenhol ismerik és termesztik. Van is mindenféle nyelven mindenféle neve, de a Blaufränkisch-t mindenhol értik.
  • Van egy legenda a nevével kapcsolatban, miszerint a napóleoni háborúk alatt a soproni gazdáknak ez volt a legjobb boruk, ezért csak a kék színű, értékesebb bankjegyeket (frankot) fogadták el érte. Frappáns történet, de nem igaz. A neve a sötétkék színéből és jó minőségű borából eredhet. (Akkoriban a jó fajtákat egyszerűen franknak hívták, ez eredetileg a minőségre utalt.)
  • A fajta eredetét nem ismerjük minden kétséget kizáróan. Az osztrákok és a magyarok egyaránt sajátjuknak tekintik, és erre ugyanannyi alapjuk van. A genetikai vizsgálatok mai állása szerint valószínű ugyanis, hogy a kékfrankos valahol Közép-Európában, Szlovénia környékén jött létre, a Monarchia idején. Csak az egyik ősét ismerjük. Ez egy osztrák fajta, amit maguk az osztrákok Heunisch-nak (hunok által hozott, vagy nagy szemű szőlőnek) neveztek. Mondjuk, hogy koprodukció.
  • A legjobb minőségű borokat a Kárpát-medencében adja, azon belül is Sopronban és Szekszárdon. Azért, ha egrivel, villányival vagy hajósival kínálnak, szintén érdemes elfogadnod. A Sopronnal határos osztrák Burgenland is remek kékfrankosokat termel.

Miért olyan elterjedt?

Egy szőlőfajta elterjedésében mindig két fontos tényező van: a szőlősgazda, aki bort termel a fajtából, és a vásárló, aki megissza (vagy nem). A kékfrankos mindkettőnek kedvez.
Nem túl kényes szőlő. Egy átlagos évjáratban meg lehet védeni a betegségektől. Erős: ha eltelepítik, megmarad, szépen növekszik, biztonsággal terem. Ez mindig is szempont volt. A modern időkben már az is fontos volt, hogy a művelése gépesíthető legyen. Sok hagyományos fajta emiatt kopott ki a használatból, de a kékfrankos nem zavartatja magát, ha traktor jár a sorai között, magas támrendszerre kötözik és kombájn rázza le a termését. Ráadásul még bőtermő is: ha hagyják, egy hektáron 150 mázsát is képes teremni- ennek a minősége persze alacsonyabb is lesz, de hát volt (és sajnos van) olyan üzem, ahol a mennyiség a mérvadó.

Bora

Ha nem terhelik meg nagyon (nem hagynak rajta sok fürtöt), kimagasló minőséget ad. Egy tisztességes kékfrankos versenyre kelhet a tekintélyes francia borokkal.
Bora sötét, bíborlila színű. Gyönyörű. A kékfrankos nem hajlik barnába. A kékfrankos kék.
Legjellemzőbb ízjegye a meggy, de gyakran érezhető benne a málna, piros ribizli, vörösáfonya íze is, illetve természetesen a friss szőlő vagy törköly. A kékfrankos mindig nagyon gyümölcsös, és ezért mindig nagyon népszerű is.

bela_boraszat_primor_kefr

A Béla Borászat primőr kékfrankosa. Gyümölcsös, reduktív, imádnivaló.

 

Készülhet belőle könnyen fogyasztható, friss, reduktív vörösbor. A komolyabb, testes, klasszikus tételek már fahordóba is kerülhetnek. Ezek a gyümölcsösségen és a hordós érlelés ízein túl általában már vegetális jegyeket is mutatnak. Gyakori a zöld diós íz, de a kakukkfű és az eukaliptusz is előfordul.

weninger_kekfrankos_2011_n

Weninger kékfrankos. Alapmű.

 

És persze ne feledkezzünk meg a rozéról sem! A legtöbb rozé ugyanis kékfrankosból készül. Hogy miért? Mert finom, gyümölcsös bor lesz belőle, és a többi kék szőlőfajtához képest könnyű rozénak elkészíteni.

juhasz roze

Juhász rozé. 5 Barbie-babából 4 ezt ajánlja.

 

Házasságai

A kékfrankos az ország legelterjedtebb kékszőlőfajtája. Mégsem látjuk annyiszor a polcokon, mint amennyit ez indokolna.
Hová tűnik? Ott van ám az, ha figyelsz, észre is veszed!
Az a sok rozé például, amit látsz, 90%-ban kékfrankos. Aztán, ha olyanokat látsz, hogy földrajzi jelzés nélküli magyar vörösbor, OFJ minősítésű (tájbor), ilyen-olyan olcsó vörös házasítás és társai, jobb esetben annak is a nagy része kékfrankos, abból a 150 q/ha-os fajtából.

No comment

Nem. Ehhez nincs komment.

De ezeken lépjünk inkább túl, és nézzünk el a minőségi házasítások irányába! A Bikavérnek, legyen egri vagy szekszárdi, fő összetevője a kékfrankos. A többi magyar vörös házasításban is jó eséllyel megtalálod. Szóval ide tűnik el az a mennyiség.

A házasítások sokszor úgy épülnek fel, hogy van egy alap, egy fajta, ami a legnagyobb arányban alkotja a cuvée-t. Ennek a fajtának elég testesnek és sötét színűnek kell lennie, és az sem árt, ha van és elég tanninja. Ez “viszi a hátán” a többi, díszítőelemként működő összetevőt. A kékfrankos a házasításokban megbízhatóan játssza az alap szerepét, ezért használják a borászok előszeretettel.

bolyki-bikaver

Acélos hátizom. Csak semmi marhulás, ez egy véresen komoly borászati metafora.

Korok, divatok

A kékfrankos a magyar borfogyasztó számára az origó. Ez volt a szomszéd Józsibácsi bora, ezt itták a nagybátyádék a disznóvágáskor, ezzel kínáltak abban a pincében, ahova betévedtél egyszer a cimboráddal biciklitúra címszó alatt, ebből vettél Sopronban egy nénikétől egy kannányit, amit aztán csak nem sikerült becsempészni a Voltra, így meg kellett inni az egészet a kapun kívül, igen, kékfrankos volt az is, hát mi más lett volna? Mindenkinek kötődik hozzá emléke. Akinek nem, annak is, csak esetleg hiányos. 🙂
Jól ismerjük mindannyian. Szeretjük is, hogyne szeretnénk. Megszoktuk. Talán kicsit meg is untuk. Annyi van belőle, és ezt isszuk már mióta, hát csoda az, hogy változatosságra vágyunk? Szerintem nem. Természetes volt, hogy a ’90-es évek nagy szabadságát kihasználva a piac a Magyarországon különlegesebbnek számító fajták felé fordult. Mindenki merlot-ért kiáltott, meg cabernet sauvignon-ért, a syrah lett a netovább, a “Pinot Noir Szupersztár” c. darabot azóta is naponta játsszák a borbárokban kevés, ámde végtelenül lelkes közönség előtt.

A kékfrankos meg erre az egész felhajtásra csak annyit mondott: “Tudok én várni.” És nem igaza lett? Végül is elég régóta figyeli ő már, hogy hogy megy itt a vircsaft, tudja, hogy minden csoda három napig tart. Beletelt pár évbe, de mostanára elmúlt az a pillanatnyi elmezavarunk, ami a kékfrankost lesajnálta és hanyagolta, mondván divatjamúlt.

A kékfrankos most megint kezd menő lenni. Öreg szőlő nem vén szőlő, sőt! Még sok öreg ültetvény megvan, ezek pedig csúcsminőségű borokat tudnak adni. Érdemes ezeket keresni, de igazából a kékfrankost elég nehéz elrontani, úgyhogy legközelebb, amikor látod, üdvözöld úgy, ahogy egy régi barátot illik! (Koccintással, természetesen.)